2014. március 24., hétfő

Sok minden történt mióta nem írtam. Elment mindenki aki nem marad a következő félévre és megjöttek az új erasmusosok. Voltam pár alkalmon az orientaton weeken, megint csak lettek olasz barátaim és mér alig várom, hogy nyáron mejnünk meglátogatni a régieket és lehet így már az újakat is :) egyébként most ebben a csoportban nagyon sok a török, román és a szlovák.
centrum nauki koperniki
ez a hely olyan mint a csodák palotája!





az állatkertbe is bejutottunk ingyen, mert fél órával zárás előtt érkeztünk

Megint csak voltak látogatóim! Anya és Mami járt itt és aztán Márta egy pár napra. Jó volt, hogy jöttek, örültem, remélem ők is mind jól érezték magukat :) mikor Anyáék voltak még kicsit hűvös volt, bár ők dideregtek Mártával már jobban jártunk most meg már igazán tavasz van.

Szeretnék venni egy biciklit, találtam is egy használt bicikli boltot a közelben de sajnos csak szombatonként van nyitva így várnom kell egy kicsit.
Pár hete pénteken főztem pörköltöt kb. 20 emberre három kis lábasban és jól elsóztam. azóta is ezt hallgatom. Fruzsinak biztos kellett volna még egy kis só hozzá :) de amúgy szerintem finom lett és mind elfogyott szóval annyira nem lehetett rossz... Már nagyon régen megígértem nekik, hogy főzök és egyre többen és többen akartak jönni így muszáj volt minél hamarabb megfőzni, bár elég fáradt voltam. 5kg krumpli 4kg hús és 3kg hagyma. nyamnyam és túl sok só. Bár mire a vendégek megjöttek már nem volt annyira sós, csak mikor a két fiú kóstolta, de akkor annyira, hogy aztán persze mindenkinek elújságolták, hogy jól elsóztam. mojmoj.
Másnap, március 8-án itt Varsóban március 15-e volt :) Szerencsére elmentem az ünnepségre és nagyon jól éreztem magam. Kedves volt, hogy a lengyel magyar szakosok mondtak verseket és énekeltek magyarul. Az ünnepség után székelykáposztát kaptunk és kicsit később elmentünk a Łazienki parkba megkoszorúzni Bem apót. Sok mindenkivel megismerkedtem és sokakkal beszélgettem, jó volt. És megismerkedtem a Magyar Nagykövettel és a feleségével. Nagyon kedvesek. Erről jut eszembe, hogy ha valaki aggódna, hogy lemaradok a szavazásról  ne tegye, mert már megkaptam a hivatalos levelemet, hogy szavazhatok itt a nagykövetségen. 
Az egyetem beindult, vannak óráim, vannak érdekesek és kevésbé érdekesek és most angolul is van pár. De ugyan az a szerencsétlenkedés van mint első félévben, hogy nem tudnak nekem rendes órát adni.
Múlt héten Livignóban voltunk síelni. Nagyon jó volt. Autóval mentünk 14-én délután indultunk és 22-én éjszaka értünk haza. Nagyon szép időnk volt, minden nap sütött a nap, meleg volt és a hó is jó volt. Sajnos Kedden este szerencsétlen baleset ért és nagyon megütöttem a hátam, azóta is alig tudok mozogni így a végére már nem volt olyan élvezetes a síelés, de azért jó volt. Játszottunk scrablet lengyelül és majdnem mindig tudtam rakni valamit, bár persze csak rövideket, de azért mégis! Jót tett ez a hét a lengyelemnek, alig beszéltünk angolul, Márta az egyetlen lány aki ott volt rajtam kívül (meg Mirek a király anyukáján kívül, de vele nem nagyon találkoztunk) egyáltalán nem beszél velem angolul ami jó meg egy kicsit nehéz is. Minden esetre a lengyel tudásom fejlődik, már beszélek is, bár a fiúk szerint úgy mint egy kisgyerek, de legalább beszélek.




Egy délután amikor valamiképpen nem voltunk olyan fáradta síelés után (mert reggel 8ra mentünk síelni és csak délután 1-ig voltunk és aztán nagyrészt aludtunk) elkirándultunk egy közeli kisvárosba, Bormióba. Nagyon csinos városka.











Szerdán pihenőnapot tartottunk és sétálgattunk Livignoban, meglátogattuk a helyi tejgyárat és ettünk a hatalmas óriási fagylaltot..nyamnyam

kilátás az ágyamból :)
 



volt egy nagyon jó pizzeria ahol elég gyakran vásároltunk és az utolsó nap nagy lakomát csaptunk ott. Hoztak nekünk egy külön asztalt kintre és egyéb kedvességeket és nagyon finom pizzát :)

Most minden visszatér a régi kerékvágásba, lassan indulok az egyetemre, folytatódnak a lengyel óráim is egy darabig, de hogy így kitavaszodott szeretnék sokat kirándulni, csak a derekam ne fájna...
(még majd lehet, hogy töltök fel képeket, ha megkapom az Adaméit...)
puszik és ölelés