Rettenetesen sok minden történt és változott mióta nem írtam. Nehéz is írnom, mert nehéz dolgok változtak és sok idő eltelt.
Voltak látogatóim ez részben jó volt részben kevésbé, de azért még lehet jönni :)
Már
Advent van, de itt semmiféle adventi idő nincs, száraz őszi idő. Még
koszorút sem csináltam mi nem vall rám. Az elmúlt napokban a karácsonyi
képeslapokkal foglalatoskodtam, igyekszem lendületbe hozni az üzletet,
de nehéz rávennem magam, itt is köszönöm Apa a sok segítséget és a
biztatást!
Az egyetemre járok, de nem mondanám, hogy szorgalmasabb
lettem mint voltam, egyre többet értek lengyelül, de megszólalni még
mindig nem nagyon megy. Remélem majd egyszer csak elkezdek beszélni és
majd csak beszélek és beszélek és beszélek. Egyébként egyre ügyesebben
közlekedek. Már többféle képpen el tudok menni az egyetemre és
mindenhová ahová csak akarok és kez összeállni a fejemben Varsó térképe.
Az a projekt fényképezgetés is sokat segített ebben, mert ahogy utazok
látom, hogy há én itt voltam és ez itt van, ilyen közel, és e mellett.
Szóval most olyan mint mikor Pesten járkáltam és rájöttem, hogy a Ráday
meg a Kálvin tér milyen közel van egymáshoz és hogy hol van a Deák tér.
De sajnos Varsó nem olyan mint Pest, hogy bemegyek a központba és ott
mindent megtalálok, vagy végigmaegyek a körúton és biztos, hogy lesz egy
textilbolt és mellette egy röltex. A papírboltról nem is beszélve. Egy
délelőttöm ráment, hogy vegyek egy pár sima A/4es papírt. Remélem előbb
utóbb mindent megtalálok.
Most épp azon igyekszem, hogy kint
maradhassak következő félévben erasmus nélkül. Az egyik tanárommal
vagyok nagy levelezésben, remélem a végén megengedi, hogy nem
hivatalosan itt maradhassak. Nagyon sok idő lenne itt járni az egyetemre
következő félévben is és szakdolgozatot is írni és rajzolni és varrni.
De nagyon szeretnék maradni. Ezek történnek velem mostanában. Már nem
nagyon járok városfelfedezésekre, elég hamar besötétedik és szeretek
reggel sokáig elmolyolni bár elég korán szoktam kelni, bár dél előtt
szinte sosem tudok elindulni itthonról. De a környékünket kezdem
felfedezni. Tudok itt egy pékséget és nagyon kedves az eladónéni, meg
egy jó papírboltot ami egész jó nekem, persze pont az a fajta toll nincs
amire szükségem lenne.
Most hétvégén megyünk Erasmusos
kirándulással Toruń-ba, nagyon várom.Megyünk majd korcsolyázni és
mézeskalács gyárba is. És ami a legjobb az erasmusos diákok közül csak
5-en megyünk pont akik jóban vagyunk, csak a három olasz hiányzik majd.
Szóval biztos jó lesz. Ebből az is kiderült, hogy vannak barátaim :)
Velük néha összejárunk, beszélgetünk, főzünk, múlthéten jazz koncerten
voltunk. Nálam is voltak már főzni. Lengyel barátim is vannak, a két
lány akiket régről ismerek velük is szoktam találkozgatni az mindig
kedves és Adam barátival is nagyon jóba lettem, szinte minden hétvégén
találkozunk. Kedvesek, sokat nevetek mostanában. És lengyelül beszélnek
hozzám ami jó. És igyekeznek nem engedni, hogy angolra váltsak. Mert
mostanában, hogy nem tudok beszélni, csak érteni angolul szoktam
válaszolni, ha hagynak. De szerencsére nem nagyon hagynak.
Szóval
ezek vannak többnyire vagyis semmi különös. Majd megyek haza
Karácsonyra, remélem minél több mindenkivel tudok találkozni.
Puszik
(hamarosan képeket is töltök fel ide)
Már megint nem küldi el, amit beírok, így ez egy próba
VálaszTörlésMivel a próba sikerült, hátha ez is fog!
VálaszTörlésEz a várakozás pont egy hónap volt (kicsit hosszú), de nagyon jó, hogy most írtál, jó volt olvasni, kivéve a célzást a szomorú hírre, amit nagyon sajnálok.
A képeslapok jók lettek, a "Kedves Téli Lány" különösen kedves, és nem csak azért, mert más, mint a többi. A többi is nagyon jó. Mi már áruljuk őket, és ahová csak tudom, küldöm, viszem.
VÁRUNK HAZA!!!!!!!!!!!!!!!