2014. június 20., péntek

Lassan megyek haza, ma, holnap a jegyemet is meg kell vennem. 30-án érkezem. Igen csak hamar eltelt ez a második félév tele mókával és lustasággal sajnos. Az elmúlt kicsit több mint egy hónapban sok sok minden történt. Például volt egy idő amikor frizbizni és focizni jártunk, még bajnokságon is voltunk :) ESN olimpián. én voltam az első lány aki játszott. Sajnos nem nyertünk, sőt helyezést sem értünk el, de ahoz képest, hogy hányszor játszottunk előtte együtt és egyáltalán (2x) nagyon meg voltunk magunkkal elégedve és elég jól mulattunk.
Voltunk Photoworkshoppon, amit egy öreg fickó tartott aki folyton a jelenlegi és volt feleségeiről beszélt, így róluk nagyon sokat tudunk, a fotózás rejtelmeiről viszont kevesebbet, de íme néhány kép amit csináltam.











Voltam Żagar koncerten itt Varsóban (ők egy magyar zenekar). Nem volt egyszerű eljutni, mert egy rádióban játszottak és úgy lehetett jegyet kapni, ha felhívtuk a rádiót ha róluk volt szó, viszont nekem se telefonálni nem volt kedvem, se azt a rádiót hallgatni, így írtam a zenekarnak egy levelet, hogy nincs-e más mód és volt :) Így Oriana barátnőmmel elmentünk Żagar koncertre, ami kicsit furcsa volt, mert telis-teli volt öregekkel (gondolom ők telefonáltak) és a biztonsági őr szigorúan megmondta, hogy hová üljünk, bizony üljünk és bár jó lett volna felállni táncolni közben, de senki nem mert. De jó koncert volt.
Egyetemre menet majdnem elütöttem biciklivel egy őzet, éééés voltunk kirándulni.
Az uticél: Trójmiasto magyarul Hármasváros. Gdańsk, Sopot, Gdynia. Tenger tenger tenger. Nagyon jó volt. Péntek hajnalok hajnalán indultunk (és nem késtem le a vonatot). Gdańskban volt a szállásunk egy kedves hostelben. Miután elfoglaltuk a szállásunkat kicsit körbenéztünk Gdańskban





 és elvonatozunk (inkább HÉVeztünk, ahhoz tudnám hasonlítani azt a rémesen lassú járművet) Sopotba a tengerpartra. Szerencsére nagyon szép időnk volt így lehetett úszni a fagyos tengerben. (bár én akkor is úsztam volna ha hideg van, de szerencsére meleg volt, csak nagy szél) De a meleg ellenére is csak ketten merészkedtünk be a vízbe Dominikkal. mmmm de nagyon jó volt, épp kellemesen hideg sós víz, hatalmas hullámokkal. Nagyon élveztem :) aztán csak heverésztünk a parton, végigsétáltunk európa leghosszabb mólóján és este hazamentünk.



ott vagyunk a vízben :)

Oriana

Giacomo

víz

Dominik
Másnapra a program Gdynia és Hel lett volna meg fókárium, de a vonat 15percig állt egy helyben ami miatt lekéstük a kompot. Vagyis a kompot nem késtük le, a fél órával kompindulás előtt jegyvásárlást késtük le és nem voltak hajlandóak jegyet adni, mert 20perc nem elég 10jegy kinyomtatására... Viszont nem is baj, mert így is nagyon jó időt töltöttünk el. Komp helyett busszal mentünk Gdyniaba (Sopotról). Ott is lementünk a tengerpartra ami kevésbé volt kellemes mint a Sopot-i. Sok ember, koszos víz és koszos homok, így inkább csak a szelet a napot és a társaságot élveztem, a tengeri víz ezúttal lemaradt. A part után hajókázni mentünk egy kalózhajóval. Mire a hajóhoz értünk már egész borús és viharos volt az idő egészen kalózhajóhoz illően. Csuda jó móka volt, énekelgettünk egész úton. Egyébként egy hajógyárat bemutató hajótúra volt, vagyis lett volna. aztán hallakoma, szakadó eső és aki akart (mint például én) visszamehetett a szállásra aki pedig nem akart elmehetett halakat nézegetni. De mi inkább hazamentünk és kicsit sétáltunk, ettünk és hencseltünk.







Vasárnap pedig városnézés volt Gdańskban, kedves hölggyel aki mindig azt nézte amiről beszélt tehát nekünk háttal beszélt, egészen halkan így nem sok mindent lehetett hallani, pedig érdekeseket mondott. Aztán éjszakára hazaértünk és én másnap hajnalok hajnalán félálomban egyetemre mentem.







cukorka készítés

és egy csoportkép

Írtam néhány beadandót, tanultam, tartottam előadást lengyelül arról, hogy a lengyelek mit gondolnak a magyarokról, találkozgattam a barátaimmal. Egy ideje parkba járunk, heverészünk, beszélgetünk, labdázunk, frizbizünk, olvasunk, élvezzük a jó időt. Mióta vb-van esténként nézzük a meccseket, hol a lengyelekkel nézem, hol az Dominikkal és Giacóval és ilyenkor hol az egyik Natalia hol a másik Natalia csatlakozik hozzánk, mert mindkettőjük barátnője Natalia.




Apa is járt itt nem is olyan régen és ezzel a szűk család összes tagja meglátogatott ez alatt az év alatt. Vasárnap este érkezett, magányosan autóval. Szerencsére Adam megint volt olyan kedves, hogy haza ment a szüleihez. Hétfőn reggel sajnos/szerencsére lengyel dolgozatot írtam. Ami amolyan B2-es nyelvvizsga szintűnek volt kikiáltva és kaptam is egy okiratot miszerint lengyel tudásom B2-es szintű. juhú. Bár én erről nem vagyok meggyőződve, hogy igaz. A nyelvtani részt tekintve semmi képen. A beszéde és az értést talán. (Már nem csak ülök csendben, hanem beszélgetni is tudom, meg chatelni.)

Amíg én a lengyel tudásomat kecsegtettem Apa az egyetem körüli erdőt járta, biciklizte, legalábbis elmondása szerint. Aztán megnéztük az óvárost és ettünk egy jó żureket meg pierogit. Este pedig The National koncertre mentünk amit én már nagyon nagyon vártam és nagyon élveztem. Kedden szerencsére jó időnk volt, nem esett még talán a szél sem fújt. Megnéztük Prágát az öregnegyedet, és elmentünk a Łazienki parkba aztán én összepakoltam a dolgaim 80%-át, hogy Apa haza tudja őket vinni. Már ez i azt mutatja, hogy megyek haza. Persze sajnos közben rájöttem, hogy elég sok minden itt maradt amikről megfelejtkeztem, hogy vannak, de nem vészes.
Még kedden lesz egy vizsgám. Filmes vizsga arra nézek lengyel filmeket. Remélem sikerül minden aláírást megszereznem és ezzel az itteni tanulmányaimnak vége. Ha majd elfelejtettem. Volt egy tárgyak havonta egyszer amit egy német fickó tartott angolul, bár az angol tudása nem volt valami megnyerő. Csak felolvasta a tanulmányt (amit közben kivetített) amiből például a számokat mindig átugrotta, a tanulmányban pedig itt ott előfordul egy-két indokolatlan német szó az angol helyett. Na de nem is ez a lényeg, hanem, hogy az utolsó órára nekem még nem volt meg az indexem és nem tudtam beíratni vele a jegyemet, de sebaj, mert a tanszékvezető is beírhatja később (mert ez a kedves ember már jövő februárig nem jön Varsóba). A beírás most volt kedden kettőtől. Gondoltam megnézem a honlapon, hogy melyik épületben van családi tanulmányok to-ja, hogy bolyongjak ott a kampuszon ééés kiderült, hogy ez nem azon a kampuszon van ahol az óra volt, nem is azon amelyik az erdőben van és én oda járok, hanem egy harmadikon, ami már nem is varsóban van, hanem nem messze tőle egy kis faluban és a jakdojade szerint (ami megmondja, hogy hová milyen tömegközlekedéssel jutunk és mennyi idő alatt) két óra eljutni. két óra egyetlen aláírásért. Nem mondanám, hogy nagyon örültem, de már nem lepődök meg semmin. Szerencsére az út mégsem volt két óra, csak másfél és egy furcsa busz amin nem voltak kiírva a megállók nevei, csak az, hogy csak akkor áll meg ha jelzünk.  De oda találtam, szétnéztem, megkaptam az aláírásom és hazakirándultam. Ilyen élményeimben van részem.
Vasárnaponként a Łazienki parkban Chopin koncertek szoktak lenni a Choin szobor mellett. Most vasárnap én is elmentem. Írnom kellett egy beadandót, meg olvasnom pár tanulmányt így elpakoltam némi csokoládét teát pokrócot és laptoppot és kiheveredtem a parkba. Két koncert van egy nap az egyik déltől a másik 4-től. Délre mentem, kicsit késtem, de jó helyet találtam magamnak, egerek és mókusok látogattak meg idő közben, meg varjak. Egy rózsa bokor volt nem messze tőlem, mókás volt ahogy az emberek megálltak, lefényképezték, megszagolták. Szinte mindenki. A koncerek között a park nagyjából üres volt, aztán pár perccel a koncert előtt egyszer csak megtelt. Nagyon jó volt, jó hangulat. Csak elég hideg sajnos. Azt hiszem most vasárnap is megyek, remélem melegebb lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése