Az elmúlt napokban elég sok volt a dolgom, vagy fáradt voltam, vagy csak nem volt kedvem írni. De most megpróbálom összeszedni, hogy mi történik velem. 

Amikor az előző bejegyzést írtam Adam megjelent és megkért, hogy segítsek neki a projektben amiben dolgozik, ezért lett olyan szedett vetett. A lényeg, hogy mászkálni kell a városban (de nem csak úgy ide oda kolbászolni) és lefényképezni megadott pontokat buszmegállókról, járdáról, kereszteződésről, felül/aluljáróról, lépcsőről, ahol nehéz vagy lehetetlen közlekedni. Simán gyalog, babakocsival, kerekesszékkel... Nincs rámpa, nincs lift, nincs zebra vagy lámpa, ilyesmik. Ezeket összegyűjtötték, megvan, hogy hová kell elmenni, mit kell lefényképezni aztán ki kell tölteni egy formulát, rendszerezni és lefűzni. Egész vidám munka, kivéve amikor bolyongok a pont körül és nem találom ( : ó és még némi pénzt is kapok érte. Ezek közben azért magamnak is szoktam képeket készíteni. Tegnap például nem jártam sikerrel a projekt kapcsán, de magamnak elég sokat fényképeztem és találtam egy pár jó helyet. Ma nagyon meleg volt, vissza mentem befejezni amit tegnap nem tudtam, béreltem biciklit is, nagyon kellemes és vidám volt. 

Ma az egyetemen is sikereket értem el. Volt egy órám amin néma filmet néztünk és nekünk kellett megírni a párbeszédet angolul. Többen odajöttek hozzám, hogy csináljuk együtt, mert azt gondolták, hogy ha már esrasmusos vagyok akkor biztos nagyon jól tudok angolul. hahaha. mondjuk náluk jobb voltam...  Egyébként az egyetem még mindig egy nehéz pont az itt létben. Elég nehéz eligazodni, tudni, hogy milyen óráim lesznek, mindenki ide oda küldözget. Hogy mi hány kredit, mikor van és hol, de van két nagyon kedves tanárom akik sokat segítenek és foglalkoznak velem. Ez elég jó. A nyelvkurzusnak duplájára emelték az árát. Főleg ahhoz képest, hogy eddig mindig ingyenes volt, most többe kerül mit egy havi lakbérem. Ráadásul kezdő, szóval nem is fogok járni, csak valami másra és nem nagyon lehet tudni, hogy most ezzel mi van. Elég nehézkes a helyzet, de remélem jövő hétre megoldódik. 31-ig kell leadnunk a végleges órarendünket.
Hétvégén Karkkóban voltam az erasmusos csoporttal. Jó volt, mindig lehet ott valami újat tanulni és minden ottlét más és más. Ja persze hajnalok hajnalán indult a vonat, kb.5 kor kellett volna elindulnom itthonról, hogy oda érjek. 6kor arra keltem, hogy hívnak, hogy hol vagyok? hol lennék? hol kellene lennem? kérdeztem én. Így már tudom, hogy hogyan kell vonatjegyet venni, használni és utazni. Egyébként nagyon jó, hogy így alakult a helyzet, mert így ki tudtam menni az egyetemre és beszélni 3tanárommal ami nagyon fontos volt, és nem mentem Auschwitzba ahol már voltam négyszer. Persze majdnem lekéstem ezt a vonatomat is és a jeggyel sem ment minden teljesen rendben. Mert az internetes jegyet itt vagy kinyomtatja az ember vagy feltölti a telefonjára a kalaúzok pedig beolvassák a qr kódot. Ez eddig rendben is ment, csakhogy miután a bácsi beolvasta a jegyem azt mondta, hogy ez nem létezik, és a rendszer azt mutatja, hogy ez a jegy nincs. Mondtam, hogy ez a jegy van, én vettem reggel kifizettem, nem akarok még egyet venni, nem is fogok. Aztán megjelent a 4kollegája mindenki beolvasta, tanácskoztak, egymásnak adogatták a telefonomat, mókás volt. Közben megkérdeztem a fülkében, hogy tud e valaki angolul, ha szükségem lenne segítségre. Egy szimpatikus fiatalember (ahogy Ómama mondaná. Vagy nem ez volt az a szó) rögtön ugrott, hogy majd ő megment, de nem volt rá szükség szerencsére, engedtek tovább utazni. De a miután visszaültünk megkérdezte, hogy honnan jöttem, majd elkezdett magyarul beszélni. Na nem folyékonyan, kicsit jobban mint én lengyelül. Mókás volt, aztán persze kellemetlen egy 3 órás úton (ja igen a többiek 6 órán keresztül utaztak). Szlovákiából jött és mivel a vezetékneve Nyíregyházi elkezdett magyarul tanulni.  

Konferencián is voltam az elmúlt időben, nem tudom, hogy ezt említettem-e. Valami városfejlesztés akármiről volt szó. Nagyon finom volt az ebéd, és beszélgettem is egy pár emberrel. Egyébként nagyon szeretek itt lenni, jól érzem magam, az emberek kedvesek, a város jó, telis-teli parkokkal, fákkal, és a lakásom is nagyon jó. Nagyon örülök, hogy elköltöztem.

Ha minden igaz holnap lesz az első igazi nyelvórám, pénteken pedig végre jön Dávid aztán Fruzsi. 

Na máris többet tudtok rólam, mint bármikor amikor otthon vagyok. puszik